Emberek a gátakon

Dunántúli Napló                                   1972. július 19..

Majláthpuszta, július 18-án, kedden délelőtt. Ostromállapot. Az utcán csatarendben állnak a tehergépkocsik, készen arra. hogy egyetlen jelre azonnal induljanak, elvigyék a lakosságot a veszélyeztetett körzetből. A félelmetesen hosszú, néma ,csendben várakozó gépkocsisor valahogy erősíti az emberekben a veszély érzetét, a minden percben bekövetkezhető katasztrófát. Pedig katasztrófáról szó sincs, csak jól átgondolt óvintézkedésekről, az emberek biztonsága érdekében …
A főhadiszállás, a védekezés itteni központja előtt óriási halomban zsákok, göngyölegben a fóliák, máglyarakásnyi fáklya készenlétben, feladatukra várakozó személygépkocsik--utasításokat vivő, hírt hozó emberek …
Alig néhányszáz méterre az épülettől munkások, gépek birkóznak a vízzel- szinte a szó szoros értelében testközelben. Terepjáró gépkocsink kereke sokszor mélyebbre váj a vízszintnél, centiméterekre tőlünk a tóvá dagadt folyó, amelyben csak deréktól felfelé látszanak a fák. A töltés jóformán azonos már a vízszinttel, s ha egy-egy földdel megrakott traktor végigmegy rajta, a mélyebben fekvő részeken, a kerekektől kivájt földön már-már jönne a víz. De csak másodpercekig élvezheti hatalmát, emberek százai vigyázzák minden moccanását, s ha egy csöppnyi rés is támad, már egy erős homokzsák-fal tartja vissza.

A Majláth-puszta alatti Dráva-szakaszon homokzsákokkal kell megemelni a nyári gátat, mert a víz már egy szintben van vele

Egyenlőtlennek tűnik a küzdelem: nagy kiterjedésű víz, egyszerre több kilométeren támad, s vele szemben néhány méternyi széles gát az emberlánccal. Mégis a Majláthpusztai Dráva szakaszon még az ember az úr…
Géczi Zoltán, az 58-as zsilipnél figyeli az árt.
-Mozog a víz, nem jó jel- mondja-, bár ez a partrész már egy kicsivel többet is kibírt. Meglátjuk… Egyébként kedd hajnal óta öt centimétert emelkedett az ár. Úgy nézem, a gátban még van vagy harminc centi…
A zsilip mellett vízbe szúrt botok, lécek--ezek a „maszek" vízjelzők -, van, aki csak a saját szemének hisz…
Földdel rakott pótkocsit vonszol a Zetor, rajta a tíz főnyi vajszlói „civil" brigád és a sellyei vízgazdálkodási társulat emberei. Mindenkinek megvan a pontos beosztása: zsáktöltő, zsákfogó, adogató. Méterről, méterre haladnak, s ahogy telnek a zsákok, úgy hosszabbodik a töltésen a szakszerűen rakott homokzsák-sor.

Majláth-pusztán gépkocsikra rakják a homokzsákokat és készenlétben állnak az éjszakai mentésre a fáklyák is.

Szakad róluk a verejték, a nadrágkorcra kötött zsebkendő nem segít már, hangos kurjantásokkal bíztatják egymást. Civilben munkások és tisztviselők…
A töltésen lejjebb--ahova már az egyébként félelmetes „mutatványokra" képes terepjáró GAZ sem merészkedik- emberek százai erősítik, magasítják a töltést. Százötven katona segít nekik, és a gépek, amelyek egyre nehezebben járnak a kimarjult, felázott töltésen.
-Mennyi a szolgálat ?
-Mikor mennyi- mondja Nagy Árpád, az erdőn-vízen közlekedő gépkocsi vezetője. -, a víz szabja meg az időt. Mi például már vasárnap hajnali kettőtől talpon vagyunk…
Tartják a gátat. Majláthpuszta térségében hatszáz ember segít a környező községekből, és 250 vízügyi dolgozó van állandó szolgálatban. A közelben Irma majort hétfőről keddre virradó éjszaka kiürítették. Nem öntötte el, de körbefogta a víz. Ugyanilyen helyzetben van Révfalu község is--amelyet most már inkább szigetnek illenék nevezni: kizárólag csónakkal lehet megközelíteni. Az embereket nem költöztették ki a településről, mert a mérések szerint még a várható maximális vízállásnál sem lesznek veszélyben a házak. A révfalusiak keddtől kezdve csónakon kapják az élelmet, az ivóvizet és a legszükségesebb felszerelési tárgyakat…
Déli tizenkét óra után néhány perccel zuhogni kezd az eső, az amúgy is felázott talajon tovább nehezítve az emberek és gépek munkáját...

Drávasztára, esőben. A községet két oldalról , egy valamikori Dráva-ág patkó alakú vonalán--fenyegeti a víz. Ide összpontosították a legnagyobb erőket. A hétfő este-éjszaka volt talán a legkritikusabb: az egyik a faluhoz igen közel eső szakaszon hirtelen combvastagságban tört át a víz- megfogására az egész falut mozgósították. Így is csak többórás megfeszített munkával tudták útját állni a falu felé törő víznek.
Szakad az eső, félméteres kátyúk állják az utat. ZIL küszködik a sárral--a sár bizonyult erősebbnek. Ezen a szakaszon, ha néhány csepp eső esik is, csak a 12 tonnás monstrunok  tudják maguk alá gyűrni a terepet.

Kilakoltatásra szánt épület Drávasztárán

Egy kukoricatábla szélén markológépek harapják a földet, óriási gödröt ásva maguk körül, lánctalpas erőgép rendezi, erősíti a gátat. Fél méterre mellette a tenger--nehéz lenne már folyónak nevezni ezt az óriásira terpeszkedő vizet. A nyári gát tőlönk talán kétszáz méterre beljebb lehetett--néhány derékig érő fa jelzi csak a vonalát. Víz, víz, víz--de most már kicsit nyugodtabbak az emberek: addig sikerült tartani a nyári gátat, míg a második védelmi vonalat megerősítették. Persze még így is okozhat meglepetést--Drávasztára „főterén" katonás rendben áll a billenős gépkocsisereg, színültig rakva kővel. A meglepetés ellen… Tizenkét óra, tizenhat óra, huszonnégy óra, negyven óra… az emberek szó nélkül mennek.
- Azokat a gépkocsivezetőket, akik több, mint harminc órát hajtottak már, kedden úgy kellett lezavarni a gátról--mondják -, ha kell mennek tovább is.
A parton, ahol hétfőn éjjel erőszakoskodott a víz, most pátrialemezeket vernek le. Éjjel reflektorok pásztázzák a partot és a vizet, de most már jut egy sóhajtásnyi idő: a falut teljes egészében megvédő gátrendszer lassan összeér…
Emberek. Fáradt arcúak, borostásak, szótlanok. Bírkóznak a vízzel. Több mint háromezren éjjel-nappal. És csendes bizakodással hallgatják a hírt: Őrtilosnál már apadást jeleztek…

D. Kónya József

A kiáradt Dráva-vízben borotválkoznak--négy nap óta először--a pécsi ÉPFU gépkocsivezetői