Révfalu újra élni akar

Dunántúli Napló       A Mai Nap       1996. március 9.

Erdős, ligetes táj, lombkoronák közé bújó harangtorony, füves főutca, bővízű holtág, békésen elterülő tavacska, szétszórtan lapuló házak -parasztházak, némelyek nádtetővel, ormánysági fatalpasok, szerény falusiak. Szarvas, őz, vaddisznó, ókor-ókor még vadmacska is. És a Dráva.
Ez Révfalu. A természet, a nyugalom, a béke, a szépség találkozása. De sehol az emberi élet jele. Gyűrűfű, s annyi hasonló kisfalu után Révfalu is lakó nélkül maradt. Az utolsó gazdaasszonyt pár hónappal ezelőtt ragadta magával egy másik béke világa, párját, a mindenkivel kedves és barátságos, hajlott hátú bácsikát rokonai vették magukhoz.
A valamikor zajló életű falu kompátkelőhely volt népes lakossággal, önálló tanáccsal, iskolával, templommal, házasságkötő irodával.

Az elmúlt nyáron magyar és horvát értelmiségiek, művészek egy csoportja már birtokba vette a Dráva töltése mellett megbúvó, szinte teljesen kihalt kis baranyai falut

A falu neve a korabeli, több évtizeddel ezelőtt készített térképeken vastagabb, nagyobb betűkkel volt szedve -ez jelölte a helység többi faluhoz, községhez való kiemeltebb fontosságát. Ma az "Emberiség öröksége" részeként természetvédelmi terület, anélkül, hogy valaha is az akart volna lenni. A történelem és az elmúlt ötven év tette azzá. Határzónaként "kívüláIlók" számára alig megközelíthető világ volt, érintetlenül maradhattak a fák, az erdők és ligetek, távol a turizmustól, a kirándulóktól és főleg távol a "civilizációtól". A történelmi kényszer -és bár- mily paradox is -fegyverek védték meg érintetlenségét.
Nem ijesztő, nem bánatos, de főleg nem szomorú ez az elhagyatottság, hanem egész egyszerűen szép. A parányi főteret fűz- és nyírfák övezik, közepén kovácsoltvas kút díszes karral, a közeli fáról ölyv vizslatja szigorú szemmel a tájat, az egyik udvarház kertjéből vadkacsák lendülnek riadt méltatlankodással a magasba.
Mi lesz veled, Révfalu? -tehetné fel a kérdést az ember, ha nem tudna többet. Mert anélkül, hogy bármi is sérült volna, vagy sérülne ebből a mesevilágból, új arcok jelentek meg az évek folyamán. Új tulajdonosok, horgászok, nyugalmat és kikapcsolódást kereső emberek, családok foglalták el az elárvult portákat, s évente egy szer újra összejön a környék lakossága, hogy a közös szentmisén, a révfalui búcsúban közösen imádkozzanak, emlékezzenek. És tervezzenek. Mert itt a múltnak jövője is van. A szigetvári, pécsi, drávasztárai, és más helységekből jövő „újtelepesek" mellett mások is megjelentek: állványuk mellett festők költik vászonra a természetet, fényképészek próbálják megragadni a pillanatok illanó varázsát, írók, költők ihlető helyei a lombkoronák alatti árnyas padok, partmenti laposok.
Igen, művészteleppé nőtte ki magát az évek folyamán Révfalu. Az elmúlt év nyarán ez már nemzetközi rangúvá is emelkedhetett, amikor is június első hétvégéjén magyar képző- és alkotóművészek mellett a legjelentősebb horvát alkotók, festők, szobrászok, színészek, írók, koreográfusok töltöttek néhány napot Révfaluban, gazdagtermésű óráik ihletett lelkiviláguk műveit már eddig is több kiállítás tárta a nyilvánosság elé, vagy jelentek meg művek nyomtatásban hazánkban és Horvátországban.
Mégsem hal ki Révfalu? Talán nem. Annak ellenére is bízunk ebben, hogy számos körülmény nehezíti az életét. A legfontosabb s a legsúlyosabb: nincs közút, de egyáltalán, semmilyen megközelítési útvonal nem létezik. A gáton csak engedéllyel szabad közlekedni, de ha az idő esőre vált, a sártenger elzárja a közlekedés egyetlen lehetőségét az odavágyók, vagy nem egyszer az onnan visszajönni szándékozók elől.
Vajon lehet-e erre megoldást találni? Az optimizmus és a remény nem elég. Igen, ha majd Drávasztárát és Drávakeresztúrt össze lehet kötni. Vagy ha újra átkelő lesz Révfaluban.
Bizonytalan jövő. S addig tényleg csak a hit marad: hinni, hogy a visszaköltözött életnek nem kell újra elmenekülnie, hogy a fenyegető pusztulással szemben meg tud küzdeni a természet csodáit kedvelő és szerető új arcú civilizáció. S hogy egy jövőt sejtető, új, immár nemzetközivé terebélyesedett alkotó, művészi közösség folytatni tudja megkezdett munkáját. A művészi alkotások a jövőnek szólnak. Révfalunak több száz éves múltja van. Volt jelene is.
És kell, hogy jövője legyen.

S. I.