Forrás: Magyar Televízió  1985.


  • Miska bácsi! Hány ember hallotta ezt a harangozást itt most?
  • Itt most kilencen van, ami Révfaluban van, esetleg a vidékiek, ha vannak itten ugye?
  • Érdemes kilenc embernek harangoznia?
  • Igen. Érdemes.
  • Hát miért harangoz minden délben?
  • Hát... nem tudjuk elhagyni ezt a ezt a kis kápolnát. Nem kapok senkitől semmit, csak a Jó Istentől majd ha, ha valamit. Ezért harangozok. A feleségemnek ez a mindene, hogy ha elmegy, mi lesz a kápolnával. Őszintén mondom magának. Talán egyrészt ez tartja vissza az ittélőséget. Igen.
  • S lesz-e még falu, ha nem harangoz' senki?
  • Hát ha mi elmegyünk, aligha. Nem lesz akkor harangszó. Nem. Az biztos.
  • S milyen egy falu harangszó nélkül?
  • Hát az elképzelhető, hogy: mindenki mondja, amikor elmégy Sztárába kenyérért hát nem mész harangozni? Meg hát így el hagyjuk. Hát akkor hogyan harangoznák mikor, ugye itt van a harang, meg hát itt vagyok én is. Nyugdíjas vagyok, van időm hozzá, hogy miért ne csinálnám én ezt. Igen.
  • Hát akkor él a falu--ha harangoznak benne.
  • Hát sajnos hogy él, csak ne ilyen formába' élnénk, hogy vóna bekötő útunk és nagyobb gondot fordítana ránk a kormányzat az itt lévő állapot alapján.

Révfalut, ahol Bukovácz Mihály minden délben megkondítja a harangot, nem is nagyon régen még néhány száz ember lakta. Mostanára kilencen maradtak, pedig lakható háza még vagy kétannyi, határa termékeny. Ám nincs szilárd, egész évben járható útja, ami összeköti a közeli Drávakeresztúrral, vagy Drávasztárával. A falu népe: két magányosan élő idős asszony és három házaspár. Egyikőjük még ide bejelentett felnőtt fia, már csak olykor hétvégeken jár haza, különben ahol dolgozik, a szomszédos faluban lakik (Felsőszentmártonban - webmest.). Egy másik házaspár már csak tavasztól őszig él itt. Így isten igazából már kilencen sincsenek. Teszik dolgukat, ha jó az idő, és bírják, művelik földjeiket, s a ki-kilátogató segítő rokonoktól, támogatóktól, és a jobb vagy rosszabb egészségi állapottól függően ki elégedettebben, ki keserűbben látja az itteni életet. De a szülőföldhöz mind ragaszkodnak, még ha olykor a kényszer taszigálná is őket elfelé.
Úgy gondoljuk, hogy ha ez a falu elenyészik, nem csak ez a kilenc ember lesz szegényebb. Úgy hisszük, minden pusztulni hagyott falu, elhagyott ház, parlagon maradó föld érint vagy nem érint közvetlenül bennünket, valamennyiünk vesztesége.

  • Jó napot kívánok. Megállna egy pillanatra? Köszönjük szépen.
  • Jó napot kívánok (mondja egy ekével szántó ember - webmest.).
  • Látjuk, hogy nem idevalósi. Kinek dolgozik itt most?
  • Szőke Jánosnak. Ő a sógorom.
  • S hova valósi?
  • Sellyei.
  • Mi lesz ebben a földben?
  • Káposzta. Téli káposzta.
  • Jobb föld volt mint lejjebb?
  • Hát a sellyeinél sokkal jobb határa van. Egy homok nincsen, ott meg legnagyobb részt homokos.
  • Nem sajnálják, hogy így elpusztul?
  • Hát sajnálni való, sajnálni való, de hát ...az én nézetem szerint… kár vót' azért elhanyagóni ennyire mert, mert mindenhogyan kis falukat is most má' ugye köves út meg ilyesmi, lehet, szóval meg lehetne csinányi, csak hát előbb köllött vóna mert elmentek. Kiöregedtek.

  • Miska bácsi mikor született? (Bukovácz Mihály - webmest.)
  • Én 1914-be' születtem.
  • Gyerekkorában ez egy nagy falu volt.
  • Hát nagyfalu volt. Hát mit mondjak önöknek, 80 vagy 90 darab tehén ment ki. 70 darab ló. Disznó 110.
  • Hogy élnek azok, akik elmentek?
  • Hát visszavágynak. Igen, visszavágynak. Hát akik. Akik. A nagy része, majdnem minnyá'. Igen. Hát meg a nagy része, ezek az idősebbek meg is haltak. Igen.
  • És maguk hogy fognak élni, ha elmennek?
  • Nem tudom. Há' jól nem. Állítom. Há' jól nem. Biztos.
  • A mentő sem tud bejönni.
  • Nem. Itt van a nem mindegy. Mert ha el lett volna tolva az út, akkor bejött volna a mentő. Akkor én nem szenvedtem volna ennyit, ha a Termelő Szövetkezet eltolja az utat. Ezt én állítom. Akkor kerékpárral tudtam vóna közlekedni. De sajnos ez nem így volt. Ahol több ízben leesett ugye öt ujjnyit, akkor ezt hagyták. Ezt többet nem tolták el. Se szánkóval, se kerékpárt tóni nem… elmentem sokszor a kerékpárral, és akkor majd meg dögűtem odatóni, visszatóni. De ha bekötő út vóna, kérem ez másképp alakulna. Minden szempontból másképp. Az Országgyűlés is a kis településekről beszél, ugye sajnos, mint ahogy mondtam Önöknek, még egy gyufaszálat se élveztünk ebből. Sajnos. Nem. Az biztos. Elmegyek én Sellyére, én tudom előre, mi lesz a sorsom. Részünkről. Ez egy olyan szerető hely, hát én nem tudom Maguknak megmondani, hogy… ezt elmondani nem lehet, csak érezni…

A lustán hömpölygő szeszélyes Dráva túlpartja már Jugoszlávia (ma Horvátország - webmest.). Az egykor itt lévő rév adott nevet a falunak. Majd a határfolyó közelsége évtizedekre szinte a világtól is elzárta. Most se sietteti az esetleges újjászületést. Történetéről Ágoston Lajos drávafoki tanácstitkár, majd Pápai Jenő sellyei múzeumvezető mond néhány szót:

Révfalu község létezéséről 1289 óta tudunk. A korabeli följegyzések alapján megállapítható az is, hogy az 1330-as évek elején a község papja 50 majd 15 báni pápai tizedet fizetett, amely arra vezethető vissza, hogy adózás szempontjából nem jelentéktelen hely volt Révfalu község. A török hódoltság idejéről nem sok tudomásom van, érzésünk szerint a község abban az időszakban teljesen elnéptelenedett. Később újra települt. Majd a XIX. szd. közepe táján a Draskovich család tulajdonába kerül, akinek a közeli Ormánság fővárosában lévő Sellye községben ritka fákkal teliültetett parkja volt, és a kastélyban jelenleg szakmunkástanuló intézet van. A községnek az 1939-es népszámlálás adatai szerint több mint 300 lakója volt, amely lélekszám a következőképpen oszlik meg: 104 horvát, 99 magyar, 92 cigány és 4 német nemzetiségű volt. Itt szeretném említeni azt is, hogy a községhez tartozott Zokoga település, cigány település volt, ahol a férfiak többnyire muzsikus cigányok voltak, muzsikálással keresték meg a napi kenyerüket, és el kívánom mondani, hogy milyen hagyomány maradt ránk az utókor részére a Zokoga település kialakulásáról.
Valamikor a pusztán élt egy öreg cigány bácsi, halász volt. Tekintettel arra, hogy a pusztát cigányok lakták, nagyon sok volt a gyerek. A gyerekek állandóan sírtak, ríttak, de nagyon sokszor még az anyjuk is. Egyszer csak megszólal az öreg cigány bácsi: „Hagyjátok már abba ezt a sok sírást  ríást, mert ez után ez lesz a zokoga."

  • Hát itt volt egy csárda tulajdonképpen, (Pápai Jenő sellyei múzeumvezető a Dráva parton ülve - webmest.) ugye a rév mellett mindenütt megtaláljuk a csárdát, és hát itt az átutazó közönség az itt ivogatott, de nem csak az, hanem Sellyéről, sőt Szigetvárról is átjártak ide, és itten mulatoztak, ehhez hasonló kis szórakozásuk volt, megnézték mindig a cigány falut. Van nekem egy régi felvételem: még abban az öltözékben, amiben a régi ormánságiak -gatyában, keménykalap és akkor az egész hangszerkészletük. Általában öt tagból állt egy banda és hát muzsikáltak.
  • Megnéztük ennek a Zokoga nevű cigány falunak már a nyoma sincs. Mikor tűnt el, és miért?
  • Hát a 45-ös évek után ugye határzónába került ez az egész rész, és akkor kiadtak egy ilyen kitelepítési rendeletet, de annak ők nem tettek eleget, mivel így nem mentek el, egy-két család elment, akkor 56 után teljesen kitelepítették őket, úgyhogy mindenkinek házba belakoltattak egy-egy ilyen kisebb házba, és dózerokkal jöttek és az ő falujukat teljesen fölszántották, hogy ma már Sellyén van egy cigány még akit tudok aki itt élt, meg azt hiszem a révfalusi Kati néni is itt élt. Úgy tudom, az is itt élt. A Kati néni is.

  • Maguk régebben Zokogán laktak?
  • Mink ott is születtünk. (mondja Kati néni - webmest.)
  • Ott is születtek?
  • Ott is születtünk.
  • S milyen volt ez a falu, meg a csárda?
  • Nem nagy, nagy falu volt ottan. Mindig muzsikált az uram.
  • Kati néni! Mennyi idős?
  • Én? Kilencszázas.
  • Kilencszázban született.
  • Igen.
  • S hogy bírja itten egyedül?
  • Hogy bírom drága fiam? … Azért segítenek rám itt a faluba'. Mer' ezök is hoznak pénzömér, mikor kapom meg kapok egy kis pénzt, kapok. Mindenki segítenek a bajomon.
  • S télen befűteni tud-e még?
  • Hát be tudnék fűteni. A kályhám jó. Máskor nem megy, akkor megpucolom, akkor jó akkor...
  • A kis ház meleg?
  • Meleg. Meleg. Mink mikor idejöttünk akkor megreperáltam én mert erős voltam akkor, tudtam mindent dolgozni.
  • Kati néni! Ezt a nehéz telet hogy bírta? …..Hm?
  • Nehéz telet? Ezt a fát is fel kellene fűteni. Elég volt a dolgom….. Elég volt a bajom…..

  • Jó napot kívánok!
  • Jó napot kívánok!
  • Hát mi újság? Hogy vannak?
  • Hát jól. Jól. (mondja Szinyákovicsné - webmest.)
  • Mit szólnak ahhoz, hogy itt egyre kevesebben lesznek az emberek?
  • Hát mit? Nem tudunk mit szólni.
  • Maguk maradnak?
  • Há' mink itt maradunk.
  • Mivel töltik a napokat?
  • Húúú. Azzal a sok baromfival, meg tyúkok vannak, meg disznók, kapálgatunk, van háztájink nekem egy ott a lócán. Akkor itt nagy kertünk van.
  • Szinyákvics néni! Ahogy az előbb az urához szólt, nem magyarul beszélt.
  • Hát akkor horvátul!
  • Maguk inkább horvátul beszélnek itt?
  • Igen. Anyanyelvünk horvát, de mi magyarok vagyunk. Mi itt születtünk Magyarországon.
  • Kis fákat, csemetéket is ültetnek még.
  • Ezt én ültettem. (mondja Szinyákovics - webmest.)
  • Milyen fákat?
  • Ez ilyen, hogy mondjam? Ringlószilva, az a másik az olyan pöttyös szilva, a harmadik körte, ez szintén körte, nem tudom milyen fajta, az meg kis barack, az a vastag francia-féle barack.
  • Hát akkor bíznak a jövőben. Bíznak a jövőben.
  • Bízunk.

  • Mióta él itt egyedül Szabó néni?
  • Ó hát én itt születtem is. De egyedül 10 éve, a férjem miután meghalt. 10 éve.
  • De hála Isten, jó egészségben.
  • Jó. 
  • És jó kedélyben. Mitől van ilyen jó kedve?
  • Hát, hát van mindenem azér' azér' van mit önni, meg minden, akkor jó.
  • És milyen volt a tél? Hogy bírta ezt a nehéz telet?
  • Ó, hát volt neköm fa. Még most is annyi fa.. egy télre való van, amit fiam kihozott, fűrészelt fát, olyan vágott fát.
  • Mit szól ahhoz, hogy ilyen kevesen maradtak itt?
  • Hát énneköm nem számít. Én szeretök itt… Jobb szeretöm, mintha sokan volnánk.
  • Szóval marad.
  • Maradok én itten. Én szeretök lenni. Itt van minden. Itt a nagy kert, meg minden. Alma, körte, cseresznye, meg minden. Minden van.
  • Csak egészség legyen.
  • Az. Csak legyen egészség, akkor van minden.
  • De hát az orvos is elég nehezen tud egy nagy télben kijönni ide.
  • Hála Istennek, nálam még nem volt az életbe'.
  • Fia mennyi időnként látogatja meg?
  • Ó, a fiam az elgyün az majdnem minden másnap. Há' meddig tart neki? Tíz perc.
  • Honnan?
  • Felsőszentmártonból. Itt a töltésen gyün. Motoron.
  • Szóval jól van, Szabó néni.
  • Jól! Jól!. Jól vagyok. Jól.

E szépen művelt kertben szorgoskodó házaspár: Varróék. Amíg a falu kis boltja létezett, Ilonka néni volt az, akitől lehetett ott kapni lisztet, sót, cukrot, vagy éppen egy üveg sört.

  • Ilonka néni! Tavasztól őszig mit csinálnak itt?
  • Tavasztól őszig kapálgatunk, vetögetünk, azt sokszor van olyan is, hogy dolgozunk, mint az állatok egész nyáron, gyün egy árvíz, még biztosítani se lehet, mer' árvíz terület, a biztosító nem vállalja egyrészt, úgyhogy semmit, egy fillért nem kapunk a munkánkért. Oda az egész nyári munkánk.
  • Büszke erre a kertre?
  • Hát büszke vagyok, mert azér' amég bírom, még megművelem. Van kukoricásunk, van dinnye, uborka, burgonya, hagyma, akkor paradicsom, káposzta, minden ami egy gazdaságba' kell.
  • Hát lehet itt ebben a faluban élni egyáltalán?
  • Hát szerintem, ha még egészséges volnák, még én is vállalnám az életet. Télen is.
  • De hát az ellátás nagyon nehéz.
  • Hát az ellátás nehéz, mert mindenki magának ugye, másként nem lehet.
  • Mit gondol, a Szövetkezet miér' nem tartja fenn ezt a boltot?
  • Há' gondolom azér' hogy nem, nem födi a költséget. Ugye. A rezsit. Hát csak az lehet.

  • Szálljon le egy kicsit Miska Bácsi, legyen szíves. (Bukovácz Mihály - webmest.) Most hozza a falunak az élelmiszert. Igaz?
  • Igen.
  • Hetente hányszor jár be?
  • Kétszer. Kedden és pénteken.
  • Télen - nyáron?
  • Télen - nyáron.
  • Milyen volt ezen a gáton végigmenni, mondjuk télen?
  • Hát sajnos azt kell mondanom, magam sem tudom, hogy bírtam eztet ki itten. Térdig érő hóban menni ebben a hidegben.
  • Min? Biciklin?
  • Gyalog, kisszánkóval. Biciklin nem tudtam menni, hanem kisszánkóval mentem. Igen. Legalább három és fél hónapon keresztül.
  • S ha maga nem csinálná ezt, akkor hogy jutna élelemhez a falu?
  • Nem. Meghalnának. A Kati néni föltétlen. Ez az öreg asszony. Meg hát hogyan. Én viszek neki minden félét a világon. Nincs messze, nincs neki senki hozzátartozója, nem törődik senkivel se ugye. Nem tudna élni, akkor nem tudom, hát meghalna, meg köllene halni nekie, nincs mellébeszélni való.
  • És Miska bácsi! Mi lesz ha mondjuk maga egészségileg nem bírja?
- Nem tudom. Én nem tudom mi lesz, nem tudom. Ugye sajnos nem nagyon törődik a Szövetkezet se ugye a … hogy mi lesz, nem tudom. Nem tudom mi lesz. A szél befújta az egész mindent, legalább 25-ször, 30-szor meg 40-szer fölburult a szánkó, amíg hazaértem. Elindultam reggel hétkor és délután fél kettőkor értem haza.


Lehet, hogy mi számolunk rosszul, de Mihály bácsi heti 800 Forintot kap ezért a kíméletlen munkáért, és egy autó benzin költsége, ha hetente kétszer kijönne 3 kilométertről, az összesen havi 120 Forint. Jól tudjuk, más költség is van. De a falun belül nem tesz meg 6 kilométert a Szövetkezet kocsija. A bevándorlók, akik ugye javarészt csak hétvégén, meg nyáron jönnek ki, itt már többen vannak, mint az őslakók. Lennének még többen is, újak nem vehetnek telket, házat. Építési tilalom van. Ez a család Lentiék, Pécsről járnak ide:

- Milyen utca, hány szám ez?
- Ez a Hősök tere 8.
- Ezt miért mondja ilyen megmosolyogva?

- Hát azért, mert ilyen, egy ilyen településen mint ez is, tulajdonképpen térről nem igen lehet beszélni, hiszen két.. 8 ház az egész, vagy ha jól tudom, vagy tíz.
- Hogy kerül ide ez a család?
- Hát, tulajdonképpen, mert egy véletlen folytán sikerült megszerezni ezt a helyet, mert panel lakók vagyunk. Panelban élünk. Lakótelepen. És egy olyan igénye van az embernek, hogy az egész rohanó életből egy kicsit próbál … próbál kiszabadulni a természetbe, és ez van talán a legközelebb hozzánk.

-
Mennyi ide Pécs? Hány kilométer?
- Ötven kilométer, úgyhogy elég nagy a távolság, ezért úgy szoktuk, hogy hétvégén pénteken jövünk, vasárnap, általában vasárnap estig tartózkodunk itt. S kijön az egész család, nagyon szeretünk itt lenni. Hát gondolom, a többiek is éppen így vannak vele.
- Ha ebből a faluból üdülőfalu lesz, márpedig arrafelé tart a dolog, vajon nyernek-e ezzel az őslakók?

  • Hát valószínűleg igen. Hát mert az ő helyzetük egészen más mint a mienk. Hát, mi azért jövünk, hogy a hét végét a természeti környezetben töltsük, őnekik pedig a mindennapokért kell megkűzdeni, ilyen körülmények között.

És, mert az időjárás egyik fő vonzereje a horgászat, és mert a legtöbb vízparti ember szereti a halat, e fajta összejövetel nem mondható éppen ritkának:

  • …. a drávai ponty derekát. És egyből ráhibáztam.
  • Hadd kérdezzem meg a szakácsot, hogy készül ez a halászlé a Dráva partján?
  • Van benne drávai ponty, kecsege, harcsa, és a paszírozó lében dévér, kárász. A halászlé egy … nagyon egyszerű dolog, nem kell hozzá semmi más: víz, hal, só, hagyma és paprika. (mondja Nagy Sándor, sellyei lakos - webmest.)
  • Meg egy kis szakértelem.
  • Hát mindenki szakértőnek hiszi magát és vallja, mindenki a saját receptjére esküszik. Nagyon fontos, hogy lobogó tűznél készüljön, a paprika már csak akkor kerüljön bele, amikor a halászlé lobog, hogy a paprika ne ülepedjen le, és a kellő színanyag ki tudjon oldódni belőle. És keverni sosem szoktuk, hanem rázással, forgatással érjük el azt, hogy véletlenül se kapa el a nagy láng az esetlegesen legalul lévő nagy szeleteket.
  • A rézbográcsnak van-e valami jelentősége?
  • Azt hiszem, a rézbográcsnak a legnagyobb jelentősége abban a hagyománytiszteletben van, hogy ez régi dolog, ez patinás dolog, hovatovább, sőt! bizonyára. Véleményem szerint jelentősége van annak is, hogy a réznek, mint köztudottan a hővezetése kedvező, hamarabb reagál és vezeti a hőmérsékletet, gondolom, így a forrás tartásánál és felfokozásánál, csendesítésénél szerepe van, és hát tradíció az, hogy jó halászlevet, igazi halászlevet rézbográcsban szoktuk itt megfőzni a Dráva partján.

  • Engedjék meg, hogy egy-két dolgot még a faluról, illetve a falu jelenéről és jövőjéről beszélgessünk. Úgy tudom, Ön képviseli Drávakeresztúrt.
  • Igen (egy hölgy - webmest.).
  • Drávakeresztúr a társközség, pontosabban az anyaközség, hiszen Révfalu már nem létezik, Drávakeresztúr van, és annak egy utcája, mint hallottuk Révfalu.
  • Igen.
  • Mit szólnak ehhez a dologhoz, hogy Révfalu élni szeretne, és kihalóban van?
  • Hát én őszintén megmondom, nagyon sajnálom, hogy így van, mert ahogy én visszaemlékszek, valamikor még fiatal koromban nagyon szép hely volt, és hát mondjam azt, hogy ugyan úgy mint most jöttek Pécsről és az ország minden részéről.

  • Nem lehetne-e ezt a három kilométeres utat megépíteni? Úgy tűnik, hogy ezen múlik minden.
  • Amennyiben ez a három kilométeres út megépült volna az elmúlt évtizedek valamelyik évében, akkor ebben a községben jelenleg nem hét, vagy kilenc ember lakna, mert ebben a községben száz-százötven ember lakna állandó jellegel hétközben is, és minden hétvégén kétszáz-háromszáz ide kiköltöző kiránduló, a hétvégét itt pihenéssel eltölteni akaró ember is lenne, családostól együtt (Ágoston Lajos drávafoki tanácstitkár - webmest.).

  • Többen ülnek itt az asztalnál olyanok, akik csak hétvégén vannak itt, de azt hiszem, hogy szívesen vannak itt. Megéri a hatvan kilométert?
  • Megéri, mert itt ahogy láttuk ezt a kis portát rendbe tettük a dzsungelból, mert olyankor hoztuk elő, hogy az valóban megéri termelni valamit.
  • Együtt járunk.
  • Együtt járunk horgászni.
  • Az az igazság, (mondja Nagy Sándor sellyei lakos - webmest.) hogy ez a Révfalu egy kis fehér folt a környezetben, itt még közel biológiai egyensúly fönnáll, a révfalusiak, habár csak kilence vannak, nem permeteztek soha, és most sem ismerik a vegyszereket. Itt a hernyókat, meg a bogarakat a cinkék szedik össze meg a többi énekes madár. Az a véleményem, hogy ebben a rohanó világban minden embernek szüksége van valami forma kikapcsolódásra. Legyen az bélyeggyűjtés, legyen az sport, legyen az bármi. Tetszett a táj, a házak, a jó levegő, madárfütty és a természet.

  • Amennyiben az elkövezkezendő időben (mondja Ágoston Lajos drávafoki tanácstitkár - webmest.) az építési tilalom megszűnik, érzésem szerint öt-hat éven belül körülbelül harminc-negyven hétvégi telek fog állni ezen a településen, és ez azt jelenti, hogy a hétvégén ide járó emberek, idejáró családok pihennek, szórakoznak, sőt konyhakerti növényeiknek, zöldségeiknek egy részét is meg tudják termelni, akkor a településnek érzésem szerint igen virágzó és szép jövője lesz.
  • Most ezt szeretném, ha ez benne maradna, (mondja egy másik „telepes" - webmest.) mert én őt is védem és magamat is és mást is. Tudnivaló, hogy 1968 és 75 között voltak azok a részek, hogy a falukat elsorvasztani. Gyűrűfű. Téma, téma is volt, ma is az maradt. Én ismerem azt a részt, ismerem, a gyerekeim ott dolgoztak. Én azt mondom, hogy kár volt érte, és ma is kár. Egyik azt mondja, hogy 1982-ben volt, hogy mikor volt a megyei tanácskozás, hogy nem lehet Révfaluba utat csinálni, és az út erre téma, és ez az is volt és marad is, mert: illetéktelen személyek jönnek le. Amióta mi itt vagyunk, és mi ezt műveljük, azóta nincs és nem is volt olyan, hogy idegen lejött. Ők vannak kilencen, nagyon gyorsan összeszámolom, akkor húszan vagyunk, akik hétvégiek, akik lejönnek. Ismerjük, nézzük, leírjuk ki van itt. Hát maga a határ mindenen is. Mert hát volt itt az elsődleges szempont. Ugye Révfaluba nem lehet csinálni üdülőfalut, és ma is téma ez, mert lejárnak az emberek.
  • Mindezt egybevéve megoldás az, hogy néptelenítsük el ezt a falut és szüntessük meg...
  • Nem. Nem. Nem.
  • ...vagy pedig teremtsünk olyan körülményeket, hogy itt élni lehessen?
  • Igen. Itt ahányan vagyunk, mi tudunk áldozni, és áldoznánk is arra, hogy legyen út. Kell. Minden további nélkül. Benne vagyunk, mert nem mindegy az minekünk az, hogy be tudok jönni, vagy nem tudok bejönni. Szerintem kár ezért a faluért. Kár a faluért, a környezetért.

Kár bizony. A szép tájért, a jó földekért, meg a kellemes horgászélményekért is, amit az idelátogatóknak nyújt. Varró Lajos is így gondolja.

  • Ebben a faluban szinte mindenki szeret horgászni.
  • Hát leginkább. Leginkább igen. Hát itt van a szomszédom, és az is szeret amikor van hal is.
  • Meg azok is, akik most már újak a faluban.
  • Mind nagy horgász. Hát direkt azért is vették ezeket az izéket (a telkeket - wbmest.), hogy nagyon szeretnek pecázni. Másképp nem jöttek volna ide.

És amit a maga nem is horgász Bukovácz Mihályné mond, az ugye már-már költészet:

  • Hogy az a csodálatos, titokzatos drávai víz! Hogy az milyen gyönyörű volt! Amikor a nap lemenőben volt. Nagyon csendes vót a Dráva, de azért olyan lassan egy kicsikét fodrozik. És a nap az úgy odasüt, hogy az úgy csillogott. Hát az olyan gyönyörű volt, hogy azt elmondani, vagy leírni azt nem lehet. Azt csak érezni lehet. Én meg ház én olyan boldog voltam, és én olyan nehezen jöttem el onnan a Dráváról, hogy.. hogy nem tudom elmondani. Hát… nem tudom elmondani, hogy milyen jó érzés vót ott lenni. És mondom neki, hát férjemnek járt a horgászújság, te én megírom a horgászújságnak, hogy a horgászfeleségek sose haragudjanak a horgász férjekre. De hát egyszer-kétszer kimennének a folyóvízre, mint például a Dráva. Hát nem igaz, hogy nem szeretnének, nem szeretnék meg azt a, azt a horgászatot. Őneki sose mondtam, hogy miért jöttél ilyen későn haza. Mert tudom, hogy nagyon jó ott lenni. Nagyon jó ott lenni.

Jó lenne ez idilli képekkel fejezni be, derűs optimizmussal, hogy majdcsak üdülőfalu lesz ebből is, mint már néhány más baranyai kis településből. Igaz, még az ellenkezője sem biztos, csak az, hogy nem tudni, mi lesz. A faluért évek óta emelnek szót olykor-olykor. Ezeket néha rossz néven veszik, máskor együttérzően meghallgatják, de a néhány kilométer út megépítésére úgy látszik nem telik. Vagy, ha telne is, miért adnák kilenc embernek? Most idézzük újra John Donne-t, hogy „minden ember a kontinens része, hogy minden röggel mi is kevesebben leszünk"?
Az elmondottakból úgy hisszük kitűnik, hogy nemcsak kilenc emberről van szó. Hogy nem csak nekik, másoknak is fájna ha Révfalu Gyűrűfű, Kán és sorolhatnám még néhány nevet sorsára jutna. Talán ez sem csak nekik hiányozna.

És még csak azt sem mondhatjuk: hiszen a világ végén van, távol mindentől. Látni érdemes, nem ritkán látogatott falvak közelében van, az Ormánság szélén ahárom kilométerre lévő Drávasztára adta az országnak a neves prédikátort: Sztárai Mihályt.

És újabb négy kilométerre a  szép Drávaiványi, a legnagyobb festett famennyezetű ormánsági templommal.

És újabb ugrás az Ormánság fővárosa: Sellye. Az itteni hadyományokat tárgyi emlékeket őrző talpasházzal, múzeummal. Szomszédságában az egykori Draskovich kastély parkjának megfogyatkozottan is szép élőfa gyűjteménye is sok látogatót vonz. Mammutfenyőivel és más egzotikus tájakról származó és hazai szép fáival.

Biztos, hogy néhány kilométerre innen egy szép fekvésű, jó termőtalajú és sokaknak pihenést, felüdülést nyújtható falunak el kell sorvadnia? Mert már csak kilencen lakják?